Ritterné Pajor Csilla
| Géza, 2005. október 8. - 10.25 |
Tolna megyében, Hőgyészen születtem, és 1989-ben költöztem a XVIII. kerületbe, Pestszentlőrincre, ahol azóta is a családommal élek és dolgozom. 1991-ben szereztem meg magyar-könyvtár szakos tanári diplomámat az ELTE Tanárképző Főiskolai Karán. Először a pedagógusi pályán tevékenykedtem, 6 éven keresztül az I. sz. Etalonsport Általános és Sportiskolában magyar nyelvet és irodalmat tanítottam. Ezután a Honvédelmi Minisztériumba kerültem szépirodalmi könyvtárosnak. 3 év múlva már egy másik katonai nagykönyvtár önálló vezetője lettem. Majd 2001-től a XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény gyűjteményi könyvtárosa vagyok. Első feladatom a könyvtár állományának rendszerezése és leltározása volt. Folyamatosan fogadom a kutatókat és segítem őket munkájukban. Múzeumpedagógiai foglalkozásokat tartok a kerületi iskolásoknak. Kutatómunkám jelentős volt a pestszentlőrinci zsidóság életéről szóló könyv összeállításában. ECDL Start vizsgát tettem 2005. nyarán, ennek eredményeként az egész állományt számítógépes nyilvántartásba veszem. Az itt eltöltött idő alatt folyamatosan bekapcsolódtam a gyűjtemény mindennapos feladatainak ellátásába, segítve kollégáim munkáját.
2006 szeptemberétől beiratkoztam az ELTE múzeumpedagógiai szakirányú felsőfokú továbbképzésére, így már most érdekesebb és színesebb programokkal tudom várni az idelátogatókat.
Friss hozzászólások