Biológia-Földrajz munkaközösség
| Szilágyi Ildikó, 2005. január 9. - 15.12 |
Vezetője: Tillinger Péterné
Munkahelye: Vörösmarty Mihály Ének-zenei Nyelvi Általános Iskola és Gimnázium
Fogadó órái:A munkaközösség célja:
A munkaközösség feladatai:
- Nagy hangsúlyt fektetünk a környezet-és természetvédelemre, ezért már negyedik éve rendezzük meg a környezetvédelmi versenysorozatot, amely az 5. és 6. osztályosoknak ad egész éves elfoglaltságot. Megrendezésében nagy segítséget nyújt az Etalonsport Iskola.
- Fontosnak tartjuk a tehetséggondozást, ezért minden Országos jelentőségű versenyen indulunk, és általában jól szoktunk szerepelni. Rendszeresen eljutnak tanulóink az Országos fordulókig. (p1. Kaán Károly, Herman Ottó, Teleki Pál verseny)
- Az idegen nyelvek szeretetét és a régi akadályversenyek hangulatát akartuk ötvözni az hat esztendővel ezelőtt életre hívott „Európán át” versennyel. Itt német illetve angol nyelven kell számot adni a tanulóknak földrajztudásukról. Ezt a vetélkedőt a német és az angol munkaközösséggel együtt szervezzük, és hatalmas segítséget kapunk a rendező Ady Iskolától.
- Kollégáink fontosnak tartják az egészséges életmódra, a természet szeretetére való nevelést, ezért sok iskolában működik erdei iskola, valamint kirándulni, túrázni járnak a tanulók. A tapasztalatainkat rendszeresen kicseréljük, jó ötleteinket továbbadjuk.
- Nagyon szeretünk mi magunk is kirándulni, érdekes, különleges helyeket, múzeumokat megismerni. Épp ezért a kerületi pedagógiai napot többször is ilyen jellegű programra használtuk fel.
- Kerületünk egyik iskolája, a Bókay Iskola alapított egy országos versenyt Bókay Biológiaverseny címmel. Rengeteg energiát követel a magas színvonalú verseny szervezése, életben tartása, de reméljük sikerül.
- Fenntartjuk a kapcsolatot a Földrajztanárok Egyletével, sőt egyik kollégánk – Kuba Gábor – vezetőségi tag, és tanulmányutak szervezője is.
- A közös programok során jól megismertük egymást, baráti kapcsolatok jöttek létre, melyek jótékonyan hatnak az iskolák életére is.
Friss hozzászólások