Német munkaközösség
| Szilágyi Ildikó, 2007. február 9. - 09.36 |
Vezetője: Bogárné Kováts Judit
Munkahelye: Ady Endre utcai Általános Iskola
Fogadó órái:
A munkaközösség célja:- Kerületünkben az iskolák sokszínűségét német nyelv oktatásán keresztül is le lehet mérni: néhány iskolában a tantervi követelményeknek keretében a kötelező óraszámban tanulnak a gyerekek idegen nyelvet, de folyik emelt színtű, két tannyelvű, nemzetiségi nyelvoktatás is.
- A gyerekek nyelvi versenyeken szívesen mérik össze tudásukat. Eredményesen versenyeznek, ezt bizonyítja, hogy a budapesti és az országos döntőkben is jól megállják a helyüket.
- Egyik legkedveltebb vetélkedőnk az Európán át, az erdei akadályverseny. Itt a gyerekek a német nyelvterület (Ausztria, Németország, Svájc és Lichtenstein) ismeretéről tesznek német nyelven tanúbizonyságot. Földrajzi, biológiai, művészeti kérdések mellett ügyességi feladatokat is meg kell birkózniuk a versenyzőknek.
- Munkaközösségünk tagjai igyekeznek a gyerekekkel megszerettetni és gyakoroltatni a nyelvet, ezért a legtöbb kolléga német nyelvi erdei iskolát vagy nyelvi nyári tábort szervez. A leggyakoribb uticél Ausztria és Németország. Nagy élményt jelent a gyerekeknek, ha megértik a hozzájuk szólókat, és ők is meg tudják értetni magukat.
1. Szakmai információszerzés
- Fazekas Gimnázium
- tájékozódás az interneten különös tekintettel az OM , Bp , a PAFI , az FKFK és egyéb honlapokra
- szakmai folyóiratok olvasása
- egyéb szórólapok, prospektusok ( pl. pedagógusoknak, tan- és oktatóeszköz ajánlók)
- egyéni beszélgetések
- kapcsolattartás más szaktanácsadókkal
- kapcsolattartás más kerület szaktanácsadóival
2. Szakmai információ átadása
Írásbeli tájékoztatás - módszertani kiadvány szerkesztése a „ Nyelvtanárok találkozójára” fordított szakmai - módszertani írások (nyelvhelyességi átdolgozás után) megjelentetése:
- az intézet honlapján,
- a tervezett közös módszertani füzetben,
- fontos információk megküldése levélben / e-mail-ben/,
- mesefordítások megjelentetése - ha az Önkormányzat (OKSB) az anyagi eszközöket megteremti és feladatul tűzi ki. 3. Minőségbiztosítás
- tehetséggondozás,
- differenciálás,
- az iskolák innovációs tevékenységének / törekvésének segítése,
- kompetenciaterületek felelevenítése.
Kiemelt területek:
- műhelymunka,
- versenyek,
- mérés,
- nyelvi konferencia,
- konferencia (ped. héten).
Célok:
Friss hozzászólások