Napközis munkacsoport

Szilágyi Ildikó, 2006. december 22. - 10.00

Vezetője: Lesnyák Mária

Munkahelye: Kondor Béla Általános Iskola

Fogadó órái: minden hónap első kedd: 9-11 óráig

A munkaközösség célja:

„ A napközi megújításának lehetőségei”

1. A napközi helye és szerepe a mai megváltozott viszonyok között.

2. A gyermekközpontúság érvényesülése a mindennapi munkában.

3. A nehezen nevelhető gyermek problémája a napköziben.

4. Hatékony tanulási módszerek.

5. A tanulást segítő didaktikai játékok

6. A tehetség felismerése és a tehetséggondozás lehetőségei.

7. A játék szerepe a személyiség felismerésében.

  • Az iskolai nevelő munkának egyik legnagyobb problémája, mivel töltsék a tanulók az iskolai és a napközi tanulás előtti vagy utáni szabadidejüket. A szabadidő kitöltése iskolánként tartalmi és szervezési szempontból is nagy különbséget mutat. Azok a hátrányos helyzetű gyerekek, akiknek fejlődéséhez különösen szükség lenne korszerű eszközökre, felszerelésre, hiányt szenvednek. Ennek oka elsősorban a lehetőségek korlátozása. A szabadidős foglalkozásokat úgy kell szervezni, hogy biztosítsák a választék lehető legszélesebb skáláját, a pedagógus segítő jelenlétét az iskola valamennyi tanulójának.
  • A nevelő munka legfontosabb része a napközis pedagógusra hárul, nevelés – tanítás –fejlesztés - kreativitás. A magyar napközi otthonok kiemelt funkciója – az iskolai és a szociális feladatok mellett – a gyermekvédelmi, a nevelési, a személyiségformálási és újabban az esélykiegyenlítési feladatok ellátása.
  • Az elmúlt évtizedek oktatáspolitikai történései a pedagóguspálya presztízsvesztéséhez vezettek. A helyzetükből adódóan a napközis nevelőket, mindez hatványozottabban érinti. Mindannyian, valamilyen szinten nap mint nap megéljük az ebből adódó konfliktushelyzeteket. Gyakran érezzük úgy, hogy a szülők, az iskolavezetés de még a kollégák sem mérik értékén a munkánkat. Nagyon nehéz is ez, hiszen a napközis munkájához nincsenek számszerű értékelési lehetőségek.
 

Mi ma- általában- a napközis munka mércéje a külvilág szemével?

  • Épségben haza ért-e a gyerek?
  • Kész van – e a házi feladata?
  • Evett –e rendesen?

Mindannyian tudjuk, hogy a munkánk ettől lényegesen sokrétűbb! Azon kívül, hogy valóban ellátjuk az említett feladatokat, számtalan hasznos dolgot tanítunk meg a gyerekeknek. Arról sem feledkezhetünk meg, hogy bármelyik pillanatban történhet valami váratlan esemény, amit gyors döntéssel, azonnal orvosolnunk kell. Bármelyik pillanatban adódik olyan nevelési feladat, amit azonnal meg kell oldanunk. Éppen emiatt nekünk a gyerekekkel töltött idő minden pillanatában résen kell lennünk, figyelve a gyerekek minden rezdülését.

A napköziben sok a feladatunk. Komoly elvárásokat támasztanak a munkánkkal szemben, mind a szülők, a kollégák, az iskolavezetés, a fenntartó. Nem is beszélve a gyerekekről! Hogyan feleljünk meg ezeknek a kihívásoknak? Hogyan találjuk meg a helyes egyensúlyt az egyes tevékenységek között? Mit tegyünk azért, hogy a gyerekek szeressenek napközibe járni?

A kerületünkben sok iskolában beindítottuk a project módszeren alapuló foglalkozásokat, amely nemcsak tanulási technika, pedagógiai módszer, hanem a gyerekek nevelésének, személyiségfejlesztésének nagyon hatékony eszköze. Örömmel tapasztalom, hogy egyre többen foglalkoznak ezzel a módszerrel, és havonkénti lebontásban dolgoznak ki egy-egy témát.

A pedagógus küldetése:

  • Mindenek előtt embert formálniuk a gyerekből.
  • A gyerekekben gondosan fejleszteniük kell az általános érzelmi képességeket, amely minden pályán szükséges az érvényesüléshez.
  • Meg kell találniuk minden gyerek speciális tehetségét, hisz minden gyerekben fellelhetők jó képességek, sőt, időnként a szürkének látszó kavicsból is előtűnik a drágakő csillogása.

/ Czeizel Endre/

A munkaközösség feladata:

Tanulásirányítás terén:

  • a rendszeres, pontos munkavégzés feltételeinek megteremtése,
  • a tanulási technikák elsajátítása,
  • a helyes tanulási szokások kialakítása,
  • tanulási hatékonyság fejlesztése,
  • motiváció,
  • helyes időtervezés,
  • megfelelő munkatempó kialakítása,
  • önellenőrzés,
  • tananyaghoz kapcsolódó ismeretek bővítése.

A tanulmányi munka terén vázlatosan tartalmazza:

  • a tananyag témaköreit,
  • a fejlesztési követelményeket,
  • milyen készségeket és képességeket szükséges fejleszteni.

Közösségformálás terén fontos alapelv:

  • egymás tisztelete,
  • kölcsönös segítségnyújtás,
  • a csoport normáinak kialakítása,
  • a feladatok és követelmények pontos körvonalazása.

Szabadidős tevékenység terén:

  • játékfoglalkozások tervezése,
  • manuális foglalkozások, kézműves technikák elsajátítása,
  • komplex foglalkozások, projectek megszervezése,
  • nevelési beszélgetések, problémakibeszélő beszélgetések.

Egészséges életmód terén:

  • az egészséges életrend kialakítása,
  • a higiéniai szabályoknak a megtartása,
  • a szervezet edzettségének lehetőségei,
  • KRESZ-szabályok gyakorlása,
  • a helyes étkezési szokások kialakítása,
  • az életkornak megfelelő higiéniai, testápolási szokások,
  • egészséges, higiénikus környezet kialakítása.