Pedagógiai tájékoztatás

Szilágyi Ildikó, 2006. november 21. - 01.38

A PIHGY pedagógiai szakmai és módszertani könyvtára összesen kb. 4600 dokumentumot kezel, ebből mintegy 3000 kötetet tesz ki a könyvállomány. A Folyóirat- és Kézirattár - D. Kenedli Eszter gondozásában - több száz szakdolgozatot és folyóiratot kezel, melyet honlapján is közzé tett. A friss információszerzés az Interneten, illetve a CD jogásszal történik.

A szakkönyvtár Médiatár állományában összesen mintegy 120 db dokumentum található. A könyvtár helyben olvasásra, és egyéni segítségnyújtásra is várja kerületünk pedagógusait. Helyszűke miatt azonban csak előzetes megbeszélés utáni tájékoztatói, mentori tevékenységre nyílik lehetőség konkrét kéréssel, illetve feladatokkal.

A központi segítséggel, illetve a tankönyvkiadók támogatásával kialakított tankönyvtár állománya ma már meghaladja a 2500 kötetet. A helyszűkében lévő pedagógiai intézetnek nincs önálló tankönyvbemutató terme, de az érdeklődők a legfrissebb tankönyveket, az állomány többi részétől elkülönítve megtalálhatják. Ez lehetővé teszi, hogy a pedagógusok legalább helyben megismerkedhessenek a ma már gazdagsága miatt teljes mértékben áttekinthetetlen tankönyvkínálattal.

A szakmai információk közvetítésében meghatározó szerepük van a heti, havi rendszerességgel frissített és megjelentetett kiadványoknak (hírek, internetes híradók, fórumok, hírlevelek, tájékoztatók stb.). Internetes híradónk tájékoztatást ad többek között a szakmai programokról, versenyekről, pályázati lehetőségekről, és közli az intézet havi rendezvény-naptárát is. A PIHGY 1995 óta 4 sorozatban 11 könyvet, és tájékoztató jellegű brosúrát is megjelentetett.

Tervezzük, hogy a Tanulmányok a kerület pedagógusaitól c. tanulmánykötet mellett igény és lehetőség szerint saját, nem rendszeresen megjelenő pedagógiai folyóiratot is kiadunk, ami az alkotó pedagógusok számára teremtene publikálási lehetőséget. Az eddig elkészült papíralapú füzetek példányszáma 60 és 100 között ingadozik. Ezek között fontos szerepük van és lesz a módszertani tájékoztató kiadványoknak, amelyek mindig valamilyen projekthez kötődően jelennek meg. A tanulmányi versenyek eredménylistáját, illetve egyes versenyek feladatait és megoldásait is megjelentetjük. A fentieken túl számos körlevél, módszertani ajánlás, versenynaptár és egyéb nyomtatott eszköz segíti a helyi pedagógusok, intézmények munkáját. Az elmúlt 4 évben összesen 15-féle, ebbe a körbe sorolható információs kiadványt jelentettünk meg.

Az információs szolgáltatások körében egyre nagyobb jelentőségre tesznek szert a modern számítástechnikai és telekommunikációs eszközök. A könyvtárban Internet-, ill. Intranet-hálózatra kötött számítógép is a látogatók rendelkezésére áll. Az intézetben lévő fekete-fehér fénymásoló- nyomtató berendezés segítségével a sürgős nyomtatásokat el lehet végezni. Ezen kívül a kerületi pedagógusok igényeinek kielégítésére 1 db projektor, 1 db laptop, 1 db félprofesszionális digitális videokamera és 1 db digitális fényképezőgép is rendelkezésünkre áll. A felsorolt eszközöket a kerület iskoláinak technikus munkatársai kölcsönözhetik is tőlünk.

Közoktatási információs tevékenységünk is a szakkönyvtáron keresztül zajlik. Internetes portálunknak két felülete van: külön a külső és belső felhasználók számára. A portál fejlesztését két informatikus szakember, a honlap gondozását - a 2006/2007-es tanévtől - dr. Szilágyiné Gálos Ildikó informatikus könyvtáros  pedagógiai tájékoztatói munkája keretében látja el. Közoktatási adatbázisunk a kerületi munkaközösség-vezetők és pedagógusok igényeinek figyelembe vételével készített nyomtatványokat, óraterveket, módszertani javaslatokat, óravázlatokat, feladatgyűjteményeket, könyv- és taneszköz-jegyzékeket, valamint valamennyi fontos országos, fővárosi és helyi közoktatási intézmény, illetve helyi szaktanácsadó címjegyzékét tartalmazza.

Budapest pedagógiai szakami szolgálatóinak elérhetősége a mellékletben olvasható.

CsatolásMéret
Kerületi pedagógiai szolgáltatók címjegyzéke.doc78 KB