Joginfo
| Szilágyi Ildikó, 2008. március 10. - 09.20 | Joginfo |
Ez úton értesítjük kedves látogatóinkat arról, hogy intézményünk honlapja – 2008. március 10-től – új rovattal bővült. A közoktatás működését mind több magasabb és alacsonyabb színtű jogszabály határozza meg, fogja keretbe. Az utóbbi időben egyre többen keresték fel intézetünk könyvtárát jogi természetű kérdésekkel, fordultak hozzánk jogszabály-gyűjteményekért, jogi ismertetőkért. Tapasztalataink alapján és szándékaink szerint gyűjtő- és feldolgozókörünkbe olyan jogi információkat is bevonunk, melyek a közoktatás jogi hátterét szolgálják.
Mint ismeretes, könyvtárunk archívumában számtalan, az 1940-es évek végétől megjelent, közlöny-példányok is találhatók, melyeket elsősorban szakdolgozat-készítők és kutatók forgatnak. Az új jogi dokumentumtárral a fenti szolgáltathatósági kört kívánjuk – a jogfolytonosság jegyében – bővíteni, szélesíteni.
A dokumentumokat részben olvasótermi szolgálat keretében, részben online formájában tudjuk biztosítani.Intézetünk honlapján az alábbi joginformációs rovatok találhatók meg:
Törvényi figyelő – az újonnan megjelenő, hatályos jogszabályok tárhelye (Magyar Közlöny, Oktatási Közlöny, Kulturális Közlöny).
Közlöny-online - jogszabályok letöltése közlönyök szerint.
Jogi szabályok – a törvények kivételével valamennyi alacsonyabb szintű jogszabály tárhelye (törvényerejű rendeletek, kormányrendeletek, miniszteri rendeletek). Érdeklődő olvasóink – az alább felsoroltakon kívül – e rovaton belül találhatják meg az „Iskolaszolga” c. kiadvány aktuális számainak ismertetőit.
Közoktatási Hírlevél - a CompLex havi hírlevelével szeretnénk felhívni a figyelmet az új és módosított közoktatást érintő jogszabályokra, valamint az időszerű pályázati és kulturális ajánlatokra.
A menüpontokat folyamatosan frissítjük.
Friss hozzászólások