Hogyan válasszunk iskolát?
| Szilágyi Ildikó, 2008. március 28. - 23.25 |
A legjobb módszer, ha mi magunk járjuk végig az iskolákat. Mindenhol tartanak nyílt napokat, ahol nemcsak a szülők, hanem a gyerekek is betekinthetnek az iskolai életbe. Azt mondják, hogy tanítónőt kell választani, s nem iskolát. Ám ez mégsem olyan egyszerű feladat. Mert lehet, hogy a legszimpatikusabb tanítónő egy számunkra egyáltalán nem megfelelő iskolában tanít, vagy épp fordítva. Akkor érdemes az osztályt figyelni, milyen a hangulat, milyen a foglalkozás, felszabadultak-e a gyerekek. Érdemes a már iskolába járó gyerekek szüleivel elbeszélgetni, véleményükre odafigyelni, tapasztalatot cserélni.
Saját tapasztalataim alapján mondom, hogy ez volt a legnehezebb az iskolaválasztásban. Ekkor döbbentem rá, hogy most lettem igazi szülő, hiszen nekem kell most döntést hoznom. Én határozom meg a gyerekem további sorsát, tőlem függ, hogy milyen környezetben, s kivel fogja tölteni napjai 80 százalékát. A választásban sokszor afelé hajlunk, hogy közel legyen az iskola, de lehet, hogy a jobb, előnyösebb intézmény 10-20 percre van lakhelyünktől. Érdemes ilyenkor elgondolkozni azon, hogy mi a jó a gyereknek, s persze nekünk. A közeli iskolának előnye, hogy nem kell sokat utazni, de lehet, hogy a távolabbiban jobb a képzés. Egyszóval pro és kontra teszi ilyenkor az ember az érveket, s bizony április végéig pontot kell tenni az ügyre. Nem könnyű!
Hagyományos iskola, vagy alternatív?
Magyarországon egyre több alternatív iskola van, Waldorf, Rogers, Zsolnay módszerű tehetségfejlesztő, személyiségközpontú iskola. Ezek az iskolák nagy része fizetős, nem két filléres havi díjjal, ami nem biztos, hogy egyenes arányban van az oktatás minőségével. Ám szerencsésebb esetben egy sima körzeti iskola is kiváló lehet, ahol kedves tanítónéni, barátságos módszerek várják a gyerekeket. Ha különleges iskolára vágyunk, akkor mindenképp jól járjunk utána, hogy mit és hogyan fog tanulni a gyerek, nehogy menetközben szembesüljünk a ténnyel, hogy nem is ilyen iskolát képzeltünk el a gyerekünknek.
Alternatívok
- Maria Montessori pedagógiájának legfontosabb alapelve: az élet tisztelete. Ehhez a gyerek akkor jut el a legeredményesebben, ha hagyjuk őt önállóan cselekedni, a nevelés alapelve tehát a gyermek aktívitása, s ez határozza meg a pedagógus feladatát is: "segíts, hogy magam csinálhassam!" Az önálló cselekvés leghatékonyabb segítői: a Montessori-eszközök, amelyek úgy szerkesztettek meg, hogy azokat a gyermek csak rendeltetésének megfelelően használhatja. Esztétikusak, lekötik használójuk figyelmét, érdeklődését. Az óvoda és elemi iskola alsó tagozatában kiemelt szerepet kap "tantárgyként" a mindennapi élet gyakorlatai, az iskola ismeretanyagaiban a kozmikus nevelés (cosmic education) jelentős. A csendgyakorlatok az óvodában állandó formák, amelyek a későbbiekben is fontos szerepet kapnak.
- A Waldorf-pedagógia a gyermek fejlődésének fázisaira épülő nevelési elveket alkalmaz. Különös figyelmet kap a napi, a heti, a havi ritmus, a művészeti, a zenei és kézműves képességek fejlesztése. Elsőtől nyolcadikig a közismereti tárgyakat az osztálytanító tanítja a főtanítás ideje alatt. Így a gyerekeknek ebben a fontos életszakaszban folyamatos kapcsolatuk van az általuk elismert és szeretett személlyel. A Waldorf iskolában nincsenek tankönyvek. Nagyalakú, sima lapú füzeteket használnak, a gyerekek az osztálytanító vezetésével, maguk készítik el „könyveiket”. A szülők és az intézmény kapcsolatának elmélyítését közös ünnepek, nyílt napok is segítik.
- A Rogers-módszerben a nevelő személyisége a legfontosabb. Szorongásmentes, bizalomteli és biztonságot nyújtó iskolai légkör kialakítása a cél, amelyben az ismeretszerzés és az együttlét nem kényszer, hanem örömforrás. „A tanár ne merev maszkként hordozza tanárságát, amelynek „felvételekor” személyiségének egy részét otthon hagyja. A tanárnak saját magának, valódinak kell lennie” – mondja Rogers. Nem a tanulásra-tanításra, hanem a tanulás serkentésére, ösztönzésére kell helyezni a hangsúlyt. Ez kizárólag hiteles tanárokkal lehetséges.
Friss hozzászólások