Vetélkedők

Keresd a nőt!

Szilágyi Ildikó, 2010. január 15. - 23.37 Vetélkedők

A Keresd a nőt! című helytörténeti vetélkedő szervezői úgy döntöttek, hogy meghosszabbítják az első és második forduló feladatainak leadási határidejét január 22-ig. Többen jelezték, hogy a téli szünet kezdete óta a 2. forduló 3. feladatlapjához szükséges internetes forrás sokszor elérhetetlen volt, és ezért nem tudták azt időben megcsinálni. Úgy tudjuk, hogy a forrás a következő héten a www.natik.hu oldalra is felkerül. Reményeink szerint a szerverhiba végleges elhárítása után a www.pihgy.hu  oldalon is újra elérhető lesz. Megértésüket köszönjük.

KERESD A NŐT! - jubileumi vetélkedő

Szilágyi Ildikó, 2009. október 23. - 23.25 Vetélkedők

Felhívás - Helytörténeti Vetélkedőre - 2009-2010.

 

Hármas évforduló előtt áll településünk. 2010 elején Pestszentlőrinc 100., Pestszentimre 80., Budapest XVIII. kerülete 60. születésnapját ünnepli.
Ebből az alkalomból a Nők a XVIII. Kerületért Alapítvány és a Kondor Béla Közösségi Ház a XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény közreműködésével háromfordulós helytörténeti vetélkedőt hirdet civil szervezeteknek, vállalkozó kedvű csapatoknak és magánszemélyeknek, korhatár nélkül.

 

Képek az Angyalkertből

H. Zsuzsa, 2009. május 21. - 11.11 Vetélkedők

Képek az Angyalkertből - 2009. május 22.
Tegnap este az összes képet feltettük, rá kell kattintani a kék címsorra, hogy mindegyik látszódjon.
Köszönjük türelmüket, jó böngészést!
>

kép 001.jpg (elnézést, ez az egy kép a másik gépen volt)
>

DSCN0001.JPG
>

Felhívás

Géza, 2007. november 14. - 01.53 Vetélkedők

Tisztelt Kollégák!

A XVIII. kerületi Pedagógiai Intézet és Helytörténeti Gyűjtemény – a muzeális közgyűjtemény munkatársai és a történelem munkaközösség - a 2007/2008-as tanévre 3 fordulós helytörténeti vetélkedőt hirdet a kerület általános iskoláiban tanuló felső tagozatos diákok számára.

A vetélkedőn lehetőség nyílik egyéni és csoportos feladatmegoldásra.

Helytörténeti vetélkedő feladatai

Géza, 2007. november 14. - 01.45 Vetélkedők

1. forduló:

Városismeret

– Egy-egy osztály számára, lehetőleg minél teljesebb létszámban (felkészülést nem igényel)

Feladat: Szeptember végén feladatlapot vehettek át, melyen felsorolunk több kerületi helyszínt (középületek, szobrok, természetesen a pontos címmel).

I. forduló választható feladatok

H. Zsuzsa, 2007. október 24. - 16.29 Vetélkedők

Választható feladatok (A-F)
Az 5-6. osztályosoknak egy feladatot, a 7-8. osztályosoknak három feladatot kell választaniuk ezek közül.
I. forduló
Az iskola neve és az osztályotok jele. (Minden lapra írjátok rá!)

A.
Az 50-es villamos vonala (a feladatok a villamosvonalon egymás után következnek!)

1. Mely telepek találkozásánál van az Üllői úton az Iparvasúti átjáró ? (Itt keresztezi a vasútvonal az Üllői utat, a Lőrinc Center és a Szarvas csárda téri megálló között)

2. Milyen, a Szemere családhoz kapcsolódó emlékek vannak a volt Szemere Lövölde, ma Zila cukrászda - épületében? Egyet írjatok fel a lapra!

Kötelezően választható feladatok

H. Zsuzsa, 2007. október 24. - 16.27 Vetélkedők

I. forduló
Az iskola neve és az osztályotok jele. (Minden lapra írjátok rá!)

Az alábbi két feladat közül az egyik kötelező az 5-6. osztályosoknak, mindkettő a 7-8. osztályosoknak!

II. Feladatlap
Kossuth Lajos tér I.

1. Hány férfialak található az I. világháborús emlékművön, és mit tartanak a kezükben?

2. Milyen emlékmű van még az I. világháborús szobor előtt? (Mi van kiírva)

3. Írjátok le azt a vers részletet, ami a Kondor Béla és a Szécsi Margit szobor közelében kőbe vésve áll! Ki a szerzője?

4. A református templom előtt található az 1848-as emlékmű. Mikor készült az emlékmű és vajon miért akkor avatták fel? (A számot megtaláljátok az oldalán. Érdemes a két dátumot összevetni.)

I. forduló alapfeladat

H. Zsuzsa, 2007. október 24. - 16.26 Vetélkedők

I. forduló
Az iskola neve és az osztályotok jele. (Minden lapra írjátok rá!)

I. Feladatlap (Minden évfolyamnak) Az iskola, ahonnan elindultok

1. Hány épületben folyik az oktatás az iskolátokban? (Ne felejtsd ki a tornatermet sem!)

2. Hány emeletes a főépület?

3. Magyarázzátok meg, egy mondatban ki, vagy mi az iskola névadója? (személynév, utcanév, fantázianév, vagy az iskola funkciójára utal?)

4. Van-e az iskolátokban vagy közvetlen környékén szobor, dombormű vagy más művészeti alkotás? Mit ábrázol?

(A beküldött fotón mögöttetek legyen látható az iskola épülete!)

első forduló pontos kiírás

H. Zsuzsa, 2007. október 24. - 16.16 Vetélkedők

I. forduló
Városismeret

– Egy-egy osztály számára, lehetőleg minél teljesebb létszámban (felkészülést nem igényel)
Feladat: Mellékelten küldjük a feladatlapokat, melyen felsorolunk több kerületi helyszínt.
Ezekre együtt kell elmennetek. Ott a feladat a megadott szobor, épület előtt egy csoportkép készítése (A képen az osztály legalább 10 tagjának szerepelnie kell láthatóan!) és a helyszínre vonatkozó tesztkérdések kitöltése. (Csak olyan kérdést teszünk fel, melyre a helyszínen választ találtok!)

5-6. osztályosoknak 3 feladatlap
7-8. osztályosoknak 6 feladatlap
kitöltése kell a forduló teljesítéséhez!

XML csatorna